A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Benjamin. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Benjamin. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. február 27., hétfő

A felnőtt békászósasok is elkezdték a tavaszi vonulást!

2012 február 25-én, ugyanazon a napon és órában (d.e. 07.00) újabb két békászósasunk indult el hazafelé, Erdély irányába: Benjamin és Bunget. Mindketten felnőtt madarak és már többször megtették Afrika déli részéig a hosszú oda-vissza vándorutat.

Benjamin_Matei_27022012_063424Benjamin (piros) és Bunget (zöld) mindketten február 25-én, reggel hétkor indultak el északi irányba. A sasikonok a tegnap (február 26) délután négy órai helyzetüket jelöli.

Benjamin Botswanából indult a tegnapelőtt és tegnap délután négy óráig 336 km-t repült. Madarunk költőterületén való mozgását, tavaszi-őszi vonulását már 2010 júliusa óta követjük nyomon, ő a legrégebbi jeladós madarunk. A GPS-es műholdas jeladója által küldött adatok alapján tudjuk, hogy egy év alatt összesen 22804 km-t repült és, hogy a tavaly 11 nappal korábban indult el észak felé: 2011 február 14-én kezdte meg a tavaszi vonulást, 51 nap alatt tette meg a 9477 km-es fészkéhez vezető utat és április 6-án érkezett meg a Hortobágy menti költőterületére. Arra is fény derült, hogy az egymást követő két évben, különböző helyeken telel. Tavaly a Krüger Nemzeti Parkig jutott és mostani indulási, telelő helyétől kb 965 km-re DK-re tartózkodott amikor elkezdte a tavaszi vonulását.

Benjamin2010-2011-ciklusBenjamin 2010-es őszi (piros) és 2011-es tavaszi (kék) vonulási útvonala. Egy év alatt összesen 22804 km-t repült.

Bunget, "határozatlanabbul" kezdte meg a tavaszi vonulást: 2012 február 23 és 25 között mintegy 346 km-t repült keleti, majd vissza nyugati irányba, anélkül, hogy sokat haladt volna észak felé, majd e "bemelegítő" röpködés után igencsak lendületesen és határozottan elindult dél-északi irányba: két nap alatt 812 km-t repült, ennyivel került közelebb a Fogarasi havasok északi lejtőjén található fészkéhez.
E héten izgatottan várjuk a további hat, jeladóval felszerelt békászósasunk indulását is. Jó hír, hogy a Palkó névre keresztelt fiókánk jeladójának GPS-es modulja, egy hónapnyi kihagyás után úgy tűnik megjavult és újra továbbítja a GPS-es koordinátákat.

2011. szeptember 28., szerda

Afrikai partraszállás

Az elmúlt hét két legfontosabb eseménye, hogy a múlt bejegyzésemben említett, a Sinai-félsziget fogságába esett három sasfiókánk közül kettőnek sikerült elhagynia ezt a "földrajzi csapdát" és egy harmadik fiókával együtt elsőkként elérnie Afrikát, és ugyanakkor valamennyi sasunk elhagyta Erdélyt, megkezdte a vonulást.

Kis Máté szabadult elsőnek a Sínai félszigetről, ahova szeptember 21-én került. Mindössze három napot bolyongott itt, majd fogta magát és IX 24-én, reggel 8 óra körül felkörözött 1310 méter magasba és 10 órára már át is repülte a Ras Gharib és El-Tor közötti 28 km-nyi széles Szuezi-öbölt. Ő az első sasunk amelyik elérte a fekete kontinenst: afrikai partra érkezésekor 2080 méter magasságban volt. Ezután délre fordult, majd az ezt követő napokban átrepülte Egyiptomot, majd Szudán érintésével Eritreaba érkezett. Brassó megyei fészkétől eddig 4679 km-t repült. A bravúros átrepülés kapcsán meg kell még jegyezni azt is, hogy a szakirodalomból még csak egyetlen esetet ismerek arra vonatkozóan, hogy egy békászósas ezen a helyen repült át Afrikába.

20110928_Sinai_SzuezAfrikai partraszállás: A három fióka - Nárciszka (kék), Kis Máté (sárga), Lisa (zöld) – elsőkként érték el Afrikát. Béni (piros) 2011 IX 18 óta keresi a kontinens felé vezető utat (nagyobb felbontáshoz kattints a térképre)

Lisa, a másik brassói fióka szeptember 19-én ért a Sínai-félszigetre és hat napig le-fel repülve a félszigeten, kereste az Afrika felé vezető útvonalat: végül IX 25-én a félsziget nyugati partján észak felé repült, majd ÉNy-i irányban átszelte 10-12 óra között a 30 km-nyi széles tengert. Lett volna egyszerűbb megoldás is: ha nem "srégen", hanem egyenesen repülte volna át itt a tengert akkor mindössze 15 km-t kellett volna a Szuezi-öböl fölött repülnie. Kis Mátéhoz hasonlóan déli irányba fordult és jelenleg Egyiptomban tartózkodik, 4386 km-nyi repülésre a fészkétől.

A harmadik afrikai partraszállónk, az idei kedvenc fiókám, Nárciszka: ő biza nem teketóriázott, hanem rutinos felnőtt madárként IX 24-én 12-14 óra között 1160-1310 m magasságban egyből átrepülte a Szuezi-csatornát. Jelenleg szintén Szudánban tartózkodik a fészkétől eddig 4086 km-nyi távolságot lerepült fióka.

20110928_Afrika2011 szeptember 27-én Nárciszka (zöld) Szudánban, Lisa (piros) Egyiptomban, míg Kis Máté (kék) már Eritreában volt (nagyobb felbontáshoz kattints a térképre)

Nagyon reménykedtem a negyedik sikeres afrikai partraszállásban, Béninek a tavalyi sasfiókánknak a Sínai-félszigetről való szabadulásában: eddig sajnos nem sikerült és a "tudományos szempontból legértékesebb" fiókánk 2011 IX 18-tól - mostmár tehát 10 napja - bolyong és nem találja a kiutat.

A múlt bejegyzésemben említett öt késlekedő madarunk is megkezdte szeptember 20-23 között a vonulást, sőt azóta el is hagyta az országot. Elsőnek a Finta nevű nyárádmenti fiókánk repült el IX 20-án, ő a tavaly Sharm-el-Sheik-ben elpusztult Adél visszaszerzett adóját viszi reméljük Egyiptomtól távolabbra. Finta IX 27-én már Anatóliában volt.

Finta_jr_IMGP7900_Condurache OvidiuFinta, a nyárádmenti fióka, aki Adél adóját hordozza a hátán

Nárcisz - Nárciszka édesapja - a fiókáját 10 napos késéssel követte IX 21-én. Jelenleg már a törökországi Iszkenderun közelében található, Benjamin fiától Béni2-től és Búzaházi jr-tól nem messze. Utóbbinak az édesapja, Búzaházi IX 22-én, utolsóelőttiként hagyta el Erdélyt.

Narcisz_sen_20110720_141553_DSCF5410_095Nárcisz, 10 nappal később kezdte el vonulást mint fia, Nárciszka

Buzahazi_sen_Poze Luca 047 Búzaházi, (Búzaházi jr édesapja), utolsóelőttiként hagyta el az országot

A későkásák a Hortobágy völgyi Köves család volt: az öreg hím madár, Köves (szerintem ő az idei legszebb öreg madár) és fia Kis Köves IX 23-én 8-10 óra között kezdte el a déli irányba történő vonulást. Békászó sasokra nem jellemző módon egyszerre indultak, sőt a későbbiekben a Prahova völgyében, Sinaia mellett még mindig egymás mellett voltak. Mindkét madár legutoljára Bulgáriából küldött GPS-es koordinátákat.

Koves_sen_20110714_125622_DSCF5249_040Köves (fent), fiával Kis Kövessel (lent, még a fészkében adó nélkül) ugyanazon a napon, ugyanabban az órában egyszerre kezdte el az őszi vonulást. A 15 jeladós békászó sasunk közül utolsókként hagyták el az országot

Koves_jr_20110714_135919_DSCF5277_067

És akikről még nem esett szó: Benjamin öt napot töltött Bulgáriában és csak utána repült át Törökországba. Mind Jobbágy, mind a fia Jobbágyka IX 27-én már Libanonban voltak, nem messze egymástól. Reméljük nem fognak eltévedni és szeptember végére sikeresen átrepülnek ők is a Szuezi-csatorna fölött és megérkeznek Afrikába.

2011. szeptember 22., csütörtök

Elindultak az öreg madarak is és a fiatalokból álló előörs már Egyiptomban van

2011 szeptember 17-én végre elindult dél felé a hat műholdas jeladóval felszerelt, felnőtt békászó sasunk közül az első: Jobbágy volt az úttörő, egy nyárádmenti madár, a IX 15-én útrakelt Jobbágyka apja. 784 km megtétele után tegnap átkelt a Boszporuszon.

Jobbagy_sen_20110617_172347_DSCF4986_036Az idén a nyárádmenti Jobbágyra került elsőnek (2011 június 17-én) adó

Jobbágy után, szeptember 19-én egyszerre két felnőtt madár is elkezdte az őszi vonulást: a Brassó megyei Máté - a szeptember 10-én útrakelt Kis Máténak az apja - és a Hortobágy völgyi  Benjamin akinek a mozgását már 2010 júliusa óta követjük nyomon. Tudtommal ez az első eset, hogy egy békászósas és két egymást követő évben kikelt fiókájának - a tavalyi Béninek és az idei Béni2-nek – a vonulását egyszerre lehet követni. Benjamin a tavalyhoz képest 5 napos késéssel indult el, egy nappal a IX 18-án útrakelt idei fia, Béni2 után.

Mate_sen_20110707_120455_DSCF5110_038Máté, a Fogarasi havasok tövében nevelte fel fiát, Kis Mátét

Beni2_jr_20110720_092136_DSCF5402_087

Béni2, Benjamin második, adóval felszerelt fia (Bénit, az első fiókát 2010-ben láttuk el műholdas jeladóval)

A fent említett négy madáron kívül még Búzaházi jr, egy nyárádmenti fióka  is elkezdte 2011 szeptember 20-án a vonulást.

Buzahazi_20110721_114136_DSCF5491_176Búzaházi jr, itt még a fészekben, de már adóval a hátán. Édesapja Búzaházi még a fészek közelében van

Jelenleg tehát 10 madarunk vonul: hét fióka és három felnőtt madár. Akik még nem mentek el és élvezik a nyáriasra sikeredett őszelőt: Köves és fia, Kis Köves, a már elvonult Nárciszka apja Nárcisz, illetve Búzaházi és Finta. A vonulók közül tegnap még Romániából sugárzott Benjamin, Béni2, Búzaházi jr és Máté.

Romania_20110922

Vonulnak, de még az országban vannak: Béni2, (kékes-szürke), Benjamin (fehér), Máté (barnás), Búzaházi jr (zöld) – a dátumok az utolsó, sugárzott GPS-es koordinátákat jelölik (nagyobb felbontáshoz kattints a térképre)

A vonuló madaraink három fiókából – Lisa, Kis Máté és Béni - álló előörse már elérte Egyiptomot és jelenleg (IX 21) a Sínai-félszigeten tartózkodik. A rossz hír, hogy a három fióka elsőre elvétette a Szuezi-csatornát és a tavaly póruljárt Adélhoz és az Arab félszigeten keresztül kerülő úton Afrikába érkező Jakabhoz hasonlóan bolyonganak a sivatagos félszigeten. Béni, aki tavaly elsőnek és elsőre átjutott a Szuezi-csatornán, tegnap abból a Sharm-el-Sheik-i eukaliptuszültetvényvből sugárzott ahol végül Adél is elpusztult… Reméljük, hogy nem jut(nak) ugyanarra a sorsra.

Sinai_20110921

2011 szeptember 21: a három fiókából (Lisa – zöld, Béni – sárga, Kis Máté – piros) álló eltévedt előörs a Sínai-félszigeten bolyong. Kis Máté 2646 km-t, Lisa pedig 2934 km-t repült a fészkétől a Sínai-félszigetig (nagyobb felbontáshoz kattints a térképre)

A “középmezőnyben” három madarunk van, ők Törökországban vannak: Jobbágy éppen átkelt a Boszporuszon, a fia, Jobbágyka már az Anatóliai fennsíkon halad DK-i irányba és Nárciszka elérte az Adeni-öbölt.

Torokorszag_20110922

A törökországi “középmezőny” madarai, nyugatról-keletre: Jobbágy, Jobbágyka, Nárciszka – utóbbi 1615 km megtétele után érte el az Adeni-öbölt (nagyobb felbontáshoz kattints a térképre)

2011. március 22., kedd

Benjamin átrepülte a Szuezi-csatornát, Arthur pedig az Egyenlítőt

Benjamin a legutolsó bejegyzésem óta, 2011 március 7-19 között négy ország (Etiópia, Eritrea, Szudán, Egyiptom) fölött 2980 km-t repülve haladt északi irányba (az elmúlt időszak napi átlaga így 229 km volt).

A leggyorsabb erdélyi békászó sasunk 2011 március 8-án 7-10 óra között repülte át a szudáni-etiópiai határt, március 10-én 13 órakor pedig már Eritreában volt. Március 14-én ért Egyiptom területére. A Nílus keleti partja mentén haladva 5 nap alatt elérte a Szuezi-csatornát, amelyet március 19-én repült át 7-10 óra között 29 km/h-ás sebességgel, 355 m magasságban.

Benjamin így kontinenst váltott, mostmár Ázsiában van. 2010 október 4-én lépett Afrika területére, összesen 167 napot töltött a fekete kontinensen. Légvonalban már csak 1903 km választja el tavalyi fészkétől. Február 14-én elkezdődött tavaszi vonulása óta eddig 7032 km-t tett meg.

Benjamin_20110307-19A Benjamin által 12 nap alatt megtett út (piros vonal - 2011.03.07-10 - 1086 km, zöld - 2011.03.10-13 - 714 km, kék - 2011.03.13-19 - 1180 km)

Benjamin fia, Béni 2011 március 7-19 között 746 km repült, elhagyta Zambiát és jelenleg Tanzániában van ahol az elmúlt négy nap alatt megállás nélkül esett az eső. Március 7-10 között Malawi-ba is átrepült, ebben az országban még egyik sasunk sem járt. Béni ezután, március 10-13 között valószínűleg nagyrészt táplálkozással töltötte az időt és három nap alatt csak 80 km-t tett meg. Március 16-án indult el határozottan északi irányba. Légvonalban kb. 4150 km-re van az apjától.

Beni_20110307-19A Béni által 12 nap alatt megtett út (piros vonal - 2011.03.07-10 - 202 km, zöld - 2011.03.10-16 - 309 km, kék - 2011.03.16-19 - 235 km)

Arthur 2011 március 8-20 között 2216 km repült, a napi átlaga 185 km volt. Zambiából, Tanzánia és Rwanda érintésével érkezett meg Ugandába és jelenleg a szudáni határ közelében van. Március 14-én 7-10 óra között repülte át az Egyenlítőt.

Arthur_20110308-20Az Arthur által 12 nap alatt megtett út (piros vonal - 2011.03.08-11 - 732 km, zöld - 2011.03.11-14 - 917 km, kék - 2011.03.14-20 - 567 km)

Közben megérkezett Erdélybe Cingár elvesztett műholdas jeladója, ennek a megkerülési történetéről Szabó D. Zoltán fog beszámolni csütörtökön egy a helyszínen - a Krüger nemzeti parkban - készített fotókkal kísért újabb Sasnaplós bejegyzésben.

2011. március 8., kedd

Benjamin átrepülte az Egyenlítőt, megérkezett Szudánba és közben elkészült Arthur új fészke is

Benjamin az elmúlt héten újabb 1553 km-nyit közeledett Szeben megyei fészkéhez (2011.03.01/10 óra - 03.04./13 óra között 849 km-t tett meg, 2011.03.04/13 óra - 03.07./13 óra között pedig 704 km-t). Átlagban tehát napi ~222 km-t repült. Az Egyenlítőt március 2-án repülte át 10-13 óra között (ősszel pedig, 2010 október 20-án, 4-7 óra között).
Az őszi és tavaszi vonulási útja nagy mértékben megegyezik: az elmúlt tíz nap alatt a kettő között mindössze 4-64 km-es eltérések vannak.
Benjamin tegnapelőtt, március 6-án újra három országban járt: 10 órakor még Ugandában volt, 13 órakor Kenyában és délután 16 órakor már Szudánban pihent.

Uganda_panoramioBenjamin március 6-án ezen a tájon vonult keresztül (a vonulási út mellett készült fotó; forrás Panoramio)

20110301-07_BenjaminBenjamin 2011 március 1-7 között megtett útvonala (piros: III.1-4, zöld, III.4-7)

Béni, Benjamin fia 2011 február 27 és március 7 között 907 km-t repült (2011.02.27/10 óra - 03.04./10 óra között 573 km-t tett meg, 2011.03.04/10 óra - 03.07./13 óra között pedig 334 km-t). Jelenleg Zambiában tartózkodik és kb. 1060 km-re van délebbre az apjától. Lassaban vonul, átlagban napi 101 km-t repült az elmúlt kilenc nap alatt. Az ő esetében az az érdekes, hogy úgy tűnik, hogy más úton fog észak fele vándorolni: nem a szokatlan és a szakirodalomból eddig nem ismert, a Kongói D.K. keresztül történő őszi vonulási útján, hanem a "klasszikus" békászósas vonulási útvonalon.

20110304-07_BeniBéni 2011 március 4-7 között megtett 334 km-es útvonala (piros vonal)

Arthur a Kongói D.K. köztársaságban tartózkodik. 2011 február 28 - március 5 között egy mindössze 12x13.5 km-es területen mozgott (mindössze 35.6 km-nyit). Arthur fészke az őszi viharok során leesett, ezért a Milvus Csoport tagjai (Daróczi Szilárd, Hegyeli Zsolt, Sos Tibor, Zeitz Róbert) új és reméljük Arthurnak is tetsző és megfelelő fészket szerelt fel a régi helyére.

Feszekrakas0Arthur új fészkének a fémváza

Feszekrakas1Fészekrakás :)

Feszekrakas2Kész a fészek!

Feszekrakas3Arthur új fészke: jobb mint a régi fészek!

Tavaszi vonulási híres ráadás: a műholdas adóval felszerelt német gólyák közül Leopold és Albert von Lotto megérkezett III.4-én a Sinai-félszigetre és nagyon gyorsan halad északi irányba a jelenleg Tanzániában tartózkodó Louis Henri .

2011. március 1., kedd

Benjamin beérte Apajt, a magyar műholdas jeladós fehér gólyát

Benjamin tegnap és tegnapelőtt (2011 február 27-28) újabb 525 km-t repült északi irányba és a Rukwa tavat elhagyva halad Tanzániában, a Tangyanyika-tó keleti partja mentén Uganda irányába. Utoljára 2010 október 24-én járt erre.

Szintén Tanzániában telel - vagy afrikai perspektívából talán inkább nyaral - Apaj a majd egyéves magyar fehér gólyafióka, akit szintén műholdas jeladóval láttak el. Benjamin utólérte Apajt, gyakorlatilag ugyanazon a szélességi körön tartózkodik mint a magyar gólyafióka február 27-én. A magyar-magyar műholdas madártalálkozó azonban úgy néz ki az idén elmarad, mert Apaj kb. 625 km-re keletebbre tartózkodik, nem messze Kibaya helységtől.

Benjamin_Apaj_20110228

A Benjamin által az elmúlt két nap (2011 február 27-28) alatt megtett útszakasz (piros vonal). (Apaj február 27-i helyzetét a gólyásikon jelzi, a piros háromszögek pedig Benjamin 2010-es őszi vonulásának a koordinátái)

Benjamin előtt német műholdas jeladós “gólyaflotta” repül Európa felé: Michael Észak-Szudánban elérte a Nílust, Albert von Lotto Luxor mellett éjszakázott Egyiptomban és szintén ebben az országban van Leopold is.

Mit tehet az ember, ha kint a március elseje ellenére is borús, havas, hideg idő van mint azt, hogy megpróbálja például megbecsülni Benjamin hazaérkezési időpontját, ezzel is igyekezve meggyorsítani a tavasz jöttét. Figyelembe véve az őszi adatokat Benjamin a szudáni határig 7 nap alatt érhet el, Szudán és Egyiptom átrepüléséhez kb. 9, illetve 5 napra van szüksége, ezután még 4 napot kell repülnie Törökországig és 5 nap alatt érhet el a Boszporuszig, tehát március 30-a környékén már Európában lehet. Innen még 5-10 napnyi út van a fészkéig, szóval ha a mostani, illetve az őszi ütemet be tudja tartani akkor valamikor április 5-10 körül kellene megérkezzen. Természetesen a rossz időjárás sokszor napokra lelassíthatja a tavaszi vonulást: ez történt az idén pl. Michaellal a német műholdas jeladós gólyával aki az északi irányú szelek miatt csak araszolgatva (20-80 km/nap) tudott haladni Szudánban (normális körülmények között a sivatagok fölött akár napi 400 km-ket is repülnek a vonuló madarak).

Béni is halad északra ő az elmúlt két nap alatt 333 km-t repült, most Zambiában van kb. 1000 km-re délre apjától, Benjamintól.

Beni_20110226-28Béni 333 km-t repült két nap alatt északi irányba

Arthur egyelőre jól érzi magát a Kongói D.K-ban, a nagy kezdeti “lelkesedés”, korai elindulás ellenére mostanában aránylag keveset mozog, valószínűleg táplálkozással, pihenéssel tölti az időt.
Cingár megszabadult a “hátizsákjától” - de erről majd részletesebben egy következő bejegyzésben lesz szó - addig csak annyit róla, hogy biztosan nem pusztult el és, hogy a műholdas jeladója is megkerült :)

(az online vonulási térkép a madarak biztonságát szem előtt tartva csak később fog frissülni!)

2011. február 27., vasárnap

Béni is elindult észak fele, apja Benjamin pedig megérkezett Tanzániába

Béni - a három közül valószínűleg az utolsó életben maradt békászó sasfiókánk - 2011 február 21-én, 10 órakor indult el északi irányba. Szándékosan nem írtam tavaszi vonulást, hiszen az egyéves békászó sasfiókák vonulásáról egyelőre nem sokat tudunk: a fiatal fehér gólyákhoz hasonlóan még nem igen térnek vissza fészkük környékére, a szaporodási életkor eléréséig kóborolnak, vándorolnak.

20100721_164535_P7210134_132Béni fióka korában valóban kis bénának nézett ki, egy “becsületes” álló képet sem sikerült készíteni róla

Béni az apja (Benjamin) után pontosan egy hét késéssel indult el: február 21-23 között 319 km-t repült, majd az elmúlt három nap alatt újabb 810 km-t haladt északi irányba. Jelenleg Észak-Zimbabwe-ban van.

Béni, a ránézve nem túl hízelgő nevét látszólagos életrevalótlansága, “bénasága” miatt kapta. Végül Jakabbal együtt az egyik "legelevenebb", "legcsavargóbb" vonuló madarunknak bizonyult: a másik öt jeladós madártól eltérően a Kongói Népköztársaságon É-D irányba keresztül haladva jutott novemberben Zambiába, ahonnan szintén egyedülálló módon nagyon gyorsan átrepült Zimbabwe-n keresztül Mozambique-ba: itt töltötte a decembert és a január egy részét. A jeladós békászó sasaink közül ő jutott el telelése során a legkeletebbre Dél-Afrikában. Vonulásának legdélebbi pontját 2011 február 2-án, 10 órakor érte el a dél-afrikai Krüger Nemzeti Parkban.

Beni_20110226

Béni telelőterülete (2010-2011): az előfordulási helyek havi bontásban (október – piros háromszög, november - zöld, december - kék, január – piros kör, február - lila)

Benjamin - Béni apja -  a legutolsó beszámolóm óta folytatta északi irányú tavaszi vonulását és tegnap délután 13 órakor Tanzániába ért. Február 17-26 között tehát további 670 km-t haladt északi irányba. Akárcsak az őszi vonulás idején apa és fia most sem egyszerre, hanem különböző napokon indult el: ősszel Béni volt az első, most viszont az apa kezdte el hamarabb a vonulást.

2011. február 17., csütörtök

Egy nap három országban - Benjamin is megkezdte a tavaszi vonulást, elindult fészekszomszédja, Arthur után északi irányba

Benjamin - a hat erdélyi, műholdas rádióadóval ellátott békászó sas közül a kedvencem (mert szerintem a legszebb, a leghiggadtabb stb. :) - 2011 február 14-én 10 órakor indult el a Krüger Nemzeti Parkból (Dél-Afrikai Köztársaság)  hazafelé, a Szeben megyei fészkéhez. 13 óráig 148 km-t repült: ekkor éppen 95 km/h- sebességgel haladt 1475 méter magasságban Mozambique fölött. Nem igen pihent, délután 16 óráig ugyanis további 101 km-t hagyott maga után és végül a napi 249 km megtétele után Zimbabwe-ban landolt. Tavaszi hazaindulási napján így három országot is érintett: a Dél-Afrikai Köztársaságból indult és Mozambique érintésével érkezett meg Zimbabwe-ba.

Benjamin_20110214

Egy nap három országban: Benjamin 2011 február 14-én a Dél-Afrikai Köztársaságból indult és Mozambique érintésével érkezett meg Zimbabwe-ba.

A következő nap, február 15-én Benjamin még jobban “rákapcsolt” és 422 km-t repült, majd tegnap (február 16) újabb 343 km-t hagyott maga után. Két nap alatt átrepülte Zimbabwe-t és most Zambiában tartózkodik. Az elmúlt három nap alatt összesen 1014 km-t tett meg északi irányba.

20100721_150925_P7210071_069Benjamin, a kedvenc békászó sasom

Benjamin - Arthur után a második sasunk amelyik elkezdte a tavaszi vonulást - február 5-én 10 órakor érkezett a Krüger N.P. északi részébe, február 14-ig tartózkodott a nemzeti parkban és itt érte el vonulásának legdélebbi pontját is (24.13317S, 31.70317E, február 11-én, 13 órakor). A Krügerben került a legközelebb (kb. 16 km) fiához Bénihez aki teljesen más úton - Mozambique irányából - érkezett ide. Benjamin a téli hónapokat Zambiaban, Zimbabweban, Botswanaban és a Dél-Afrikai Köztársaságban töltötte.

Benjamin_20110214-16Benjamin telelőterülete (2010-2011): az előfordulási helyek havi bontásban (október – piros háromszög, november - zöld, december - kék, január – piros kör, február - lila)

2010. december 10., péntek

Az öt erdélyi békászó sas öt különböző afrikai országban telel

A Szeben megyei Hortobágy folyó völgyéből származik mindhárom jeladós, felnőtt madarunk. Benjamin (Béni apja), Arthur (Adél apja) és Cingár 2010 tavaszán-nyarán még szomszédok voltak: a fészkeik közötti távolság mindössze 2-4,6 km volt.

Szomszedok_feszkek_helyei

Szomszédok (a jeladós madarak fészkei közötti távolságok)

Most mégis különböző helyeken, egymástól távol telelnek. 2010 december 7-8-án az öt jeladós békászó sasunk öt különböző országban tartózkodott: Arthur Botswanaban, Cingár Zimbabweban, Benjamin Zambiában, Béni Mozambikban, Jakab Etiópiában.

5_madar_5_orszagban_20101207-08

Négy madár az ötből: Benjamin (kék) Zambiában, Cingár (zöld) Zimbabwe-ban, Arthur (rózsaszín) Botswanaban, Béni (sárga) Mozambikban telel (2010 december 7-8)

Az idei őszi vonulás során volt már egyszer egy ilyen ritka esemény. 2010 október 17-én ezt jegyeztem be a Sasnaplóba: "A mai nap egyik érdekessége, hogy reggel 10-kor valamennyi madarunk más országban volt: Béni a Kongói Demokratikus Népköztársaságban, apja Benjamin Etiópiában, Arthur Szudánban, a lánya Adél Egyiptomban pusztult el, Jakab Jemenben található és Cingár Ugandában."

A szomszéd sasok nem egyszerre indultak el a Nagy Útra: a felnőtt madarak közül a leghamarabb - szeptember 12-én - Cingár hagyta el a Hortobágy völgyét, őt követte Benjamin szeptember 14-én és Arthur repült el a legkésőbben (szeptember 16 vagy 17). Szülők és fiókáik szintén külön-külön vonultak: Adél már szeptember 6-án elrepült, 10 nappal előzte meg apját, Arthurt és Béni is az apja előtt repült el (IX 12).

Benjamin jelenleg Zambiában van, 1006 m-es t.sz.f. magasságban, kb. 112 km-re ÉNy-ra a Viktória-vízeséstől és kb. 50 km-re délre a Kafue Nemzeti parktól, Afrika második legnagyobb nemzeti parkjától.  Eddig 9523 km-t tett meg (IX 14 - XII 7).

Arthur Botswanában van, nem messze a híres Chobe Nemzeti Parktól (itt található Afrika legnagyobb elefánt populációja). A többi felnőtt madárhoz hasonlóan ő is magasan telel, 1021 m-en. Eddig 11030 km-t vándorolt (IX 17 - XII 7 között).

Cingár Zimbabweban telel, a többi felnőtt madárhoz hasonlóan 1000 m t.sz.f. magasságon és eddig 10004 km-nyi utat tett meg (IX 12 - XII 7).
Az egy völgyből származó három felnőtt madarunk most tehát egy kb. 195 km x 300 km-es területen szétszóródva telel, különböző országokban.

Benjamin fiókája, Béni apjától kereken 1000 km távolságra telel a mozambiki Zinave Nemzeti Parkban és környékén, a Rio Save partján (57 m t.sz.f.), 120 km-re nyugatra az Indiai-óceántól. Eddig ő bizonyult a távolsági rekordtartónak: IX 12 - XII 7 között 12640 km-t tett meg.

Jakab, aki a fenti szomszéd madaraktól 16 km-re levő fészekből származik, Adél mellett a másik különc fiókánk, aki a pusztai sasok útvonalán jutott Afrikába és most az Egyenlítőtől északra telel. Adis Abeba-tól 128 km-re nyugatra van mindössze 384 m-es t-sz-f. magasságon. Tudtunkkal ez a második ismert jeladós békászó sas amelyik az Egyenlítőtől északra tölti a telet. Eddig 7803 km-t utazott ( IX 22 - XII 8).

Az öt erdélyi békászó sas eddig összesen 51000 km-t repült, ez meghaladja az Egyenlítő hosszát (kb. 40075 km)!

2010. október 24., vasárnap

Jakab a pusztai sasok útvonalán ért Afrikába és mindhárom felnőtt békászó sasunk a déli féltekén van

A múlt hét szenzációját egyértelműen Jakab szolgáltatta: a szakirodalom által eddig nem ismert vonulási útvonalat használva jutott Afrikába!

Jakab_feszken_20100714_112317_P7140075_071

Jakab még adó nélkül a fészkén (2010 július 14)

Jakab hátára 2010 július 16-án került a jeladó. A fióka  a békászó sasaink közül utolsóként kezdte meg a vonulást: 2010 IX 20-án még a fészkén volt:  IX 21-én vagy IX 22-én indulhatott el. IX 27-én 8-10 óra között kelt át a Boszporuszon, X 27-30 között keresztezte a klasszikus úton Törökországot, majd október 1-3 között átrepült Szíria, Libanon, Izrael fölött és negyedikére megérkezett Egyiptomba.

Jakab_adoval_20100716_120443_P7160181_177

Jakab hátára 2010 július 16-án került a jeladó

Jakab 2010 X 5-én fordult DK-nek a Sínai-félszigeten, másnap leért ennek a déli csücskére, majd Adélhoz hasonlóan megpróbált a félsziget keleti partján északi irányba repülni. Hetedikén megfordult és visszarepült Sharm-el-Sheik közelébe, ettől 12 km-re ÉK-re éjszakázott. Szerencsére elkerülte a valószínűleg Adél halálát is okozó víztisztító állomást.

2010 X 8-án 10-13 óra között átkelt a Vörös-tengeren és Szaud-Arábiába repült. Hat nap alatt repülte át az országot és X 13-án érkezett Jemenbe.
Három nap után, október 16-án 12 óra körül érkezett az Arab-félsziget déli csücskébe,  Bab-el-Mandeb közelébe. A napot ezután nagyjából itt töltötte és már csak 47 km-t mozgott. Az Arab-félszigetet Jakab tehát kilenc nap alatt repülte át, ezalatt megközelítelőleg kb. 2100 km-t tett meg DK-i irányban a Vörös-tenger keleti partja mentén.

Jakab_utja_kulon

Jakab a pusztai sasok (Aquila nipalensis) útvonalán haladva ért Afrikába

Október 17 9-12 óra (47 km) között Bab-el-Mandeb-nél átrepült Afrikába. Jemenben 45 km/h sebességgel, 763 m magasságban startolt és az afrikai partot 125 m magasságban 65 km/h sebességgel érte el. Október 8-17 között Jakab gyakorlatilag a pusztai sasok (Aquila nipalensis) őszi vonulási útvonalán haladt! Afrikában nem állt meg pihenni, hanem d.u. 15 óráig még további 140 km-t repült Ny-DNy-i irányba az Afrikai kontinensen, majd újabb 135 km-t d.u. 18 óráig.
Afrikai partraszállása óta október 21 délutánjáig 912 km-t tett meg. Jelenleg az Etióp-felföldön halad DNy-i irányba, megközelítőleg párhuzamosan a Kelet-afrikai-árokkal.

Az idén még egy német jeladós békászó sasfióka használta ezt a szokatlan és eddig ismeretlen békászó sas vonulási útvonalat: “For the first time since 1992 when we started satellite tracking Lesser Spotted Eagles a one-year-old bird crossed Bab-el-Mandeb at the south-eastern end of the Red Sea this morning (Oct 9, 2010). I had fitted this young eagle in July 2009 with a GPS-PTT (94739). It wintered in Tanzania and migrated to Ukraine in spring via the Caucasus mountains east of the Black Sea. It migrated south again this autumn on almost the same route and passed through eastern Syria into Saudi Arabia. Following the well-known route of Steppe Eagles along the eastern coast of the Red Sea where we had tracked Aquila nipalensis many years ago it arrived at the bottleneck of Bab-el-Mandeb in Yemen. When it crossed this morning it had waited for two days for tail wind.
We would be interested to learn if there are any records for LSEs crossing Bab-el-Mandeb in spring or autumn. This spring a young LSE went there on the African side but did not cross. Bernd & Chris Meyburg”

Az elmúlt hét másik fontos eseménye, hogy valamennyi felnőtt békászó sasunk átrepült az Egyenlítő fölött és jelenleg a déli féltekéről sugároz. Cingár volt az első: Ő 2010 október 17-én  valamikor 13 és 16 óra között lépte át az Egyenlítőt, másnap Arthur követte (2010 október 18, 10-13 óra között), majd október 20-án Benjamin is átrepült a déli féltekére (7-10 óra között).

2010 október 18-án 16 órakor Cingár tíz nap alatt utólérte Arthurt: a két felnőtt madár közti távolság ekkor mindössze 15 km volt! (október 8-án viszont még 328 km volt Arthur előnye!). Benjamin is kezdi ledolgozni az Arthurral szembeni mintegy 800 km-es októberi 8-i hátrányát: 18-án már csak 109 km-rel volt lemaradva!

20101018_1600_Cingar_Arthur_egymas mellett

2010 október 8, d.u. 16 óra: Cingár (zöld) beérte Arthurt (rózsaszín)

2010. október 17., vasárnap

Cingár az első felnőtt madarunk amelyik átrepült az Egyenlítő fölött

2010 október 17, 10:00 óra: az előbb érkeztek meg Cingártól az új koordináták. Madarunk tegnap Szudánból Ugandába repült és itt éjszakázott 1039 m t.sz.f. magasságban, ~15 km-re keletre a Kabarega Nemzeti Park határától. Kb. 207 km választja el az Egyenlítőtől. Tegnap ~327 km-t repült.
2010 október 17, 19:00 óra: Cingár valamikor 13 és 16 óra között, első felnőtt madarunként átrepült az Egyenlítő fölött. Béni után így Ő a második sasunk amelyik keresztezi az Egyenlítőt. Vasárnap, október 17-én 253 km-t repült.
A mai nap egyik érdekessége, hogy reggel 10-kor valamennyi madarunk más országban volt: Béni a Kongói Demokratikus Népköztársaságban, apja Benjamin Etiópiában, Arthur Szudánban, a lánya Adél Egyiptomban pusztult el, Jakab Jemenben található és Cingár Ugandában.
20101017_minden_madar_mas_orszagban
2010 október 17, 7:00 óra – minden békászó sasunk más országban van
Délutánra a helyzet némileg módosult, hiszen Benjamin Etiópiából Szudánon keresztül Ugandába repült.
A nap másik érdekessége, hogy a "mai" madaraink október 17-18 éjjeli alvóhelyei 1000 méter t.sz.f. fölötti magasságban voltak: Benjamin 1053 m, Cingár 1285 m és Béni 1503 m-en éjszakazták.

2010. október 9., szombat

Sas-rally a Núbiai-sivatagban

Számomra izgalmasabb mint a Párizs-Dakar rally: három felnőtt, műholdas jeladóval ellátott erdélyi békászó sas repül versenyt egymással a Núbiai-sivatag fölött: Arthur, Benjamin és Cingár.

2010 október 8-án, romániai idő szerint 13 órakor a következő volt a "verseny" állása:
1. Az első Arthur, aki 1401 m magasságban, 29 km/h sebességgel haladt a szudáni-etiópiai határ felé;
2. Arthur mögött 328 km-rel lemaradva Cingár repült 319 m magasságban, de jóval nagyobb, 76 km/h sebességgel;
3. a harmadik helyezett Benjamin aki 500 km-re volt ekkor Cingártól: Ő 1327 m magassan repült 64 km/h sebességgel.

A három madár nem egyszerre kezdte el a vonulást: Cingár volt az első, Ő szeptember 12-én hagyta el fészkelőkörzetét, őt követte Benjamin szeptember 14-én, majd utolsónak startolt Arthur - szeptember 16-án vagy 17-én - és lett utolsóból első.
A sas-rally állása 2010 október 8-án, 13:00 órakor  (lila - Arthur, zöld - Cingár, sötétkék - Benjamin)

(Ma érkeznek  - és részben már meg is érkeztek - az új adatok a Sínai-félszigeten eltévedt és ott kóbórló fiókákról: holnap róluk lesz szó.)