2011. március 24., csütörtök

Egy műholdas sasadó dél-afrikai megkerülésének kalandos története

Szabó D. Zoltán

A két első, Ehed és Márton nevű békászó sas után Cingár volt a harmadik olyan műholdas jeladóval ellátott madár, akinek a hátára nem teflonszalaggal, hanem hagyományos hegymászó-zsinórral (kordelin) volt rögzítve az adó. A két nyárádmenti madár gyorsan megszabadult a számukra feleslegesnek ítélt tehertől, de Cingár mindannyiunk örömére, a 2010 május 31-i befogása után még 257 napig hordozta hátán a napelemes csomagot. Kisebb-nagyonn ütemben zajló vonulása végén január 17-re érte el útjának legdélibb pontját Mozambique-ban, ekkor alig 42 km választotta el az Indiai-óceán meleg vizeitől. Ez után átrepült a világ egyik legnagyobb természetvédelmi területére, a Dél-Afrikai Köztársaság Krüger Nemzeti Parkjába és itt tartózkodott 2011 február 11-ig.

Cingar_2010-2011_teleCingár négy országban töltötte 2010-2011 telét (GPS-es koordináták: zöld – november, kék – december, piros – január, lila – február)

Ekkor azonban váratlan esemény történt: Cingár adója leesett. Az adó szerencsésen ért földet, a napelemek továbbra is elegendő napfényt kaptak a felettük lévő mintegy 10 méter magas mopane-fa (Colophospermum mopane) gyér lombozatán keresztül. Így az elektronika végezte a maga munkáját, de egy idő után már gyanússá vált, hogy: (1) minden koordináta ugyanarról a helyről érkezett; (2) ugyanolyan tengerszint-feletti magasságból (ami egyébként megegyezett a környék talajfelszíni magasságával); (3) az adó aktivitása nem változott (azaz műszaki hibára semmi jel nem utalt); (4) a továbbított hajnali hőmérsékleti adatok átlagban 10-15 C fokkal alacsonyabbak voltak (a talaj közelében márpedig erősebbek a nappal-éjjeli hőmérséklet-ingadozások). Ezek a jelek mind arra mutattak, hogy Cingár adója nem hibásodott meg és ő sem pusztult el, hanem valószínű csak adója pottyant le. No, de a bizonyossághoz hiányzott a helyszíni szemle…

Néhány évvel ezelőtt Dél-Afrikában, 2003 februárjában pár napot töltöttünk Szép Tiborral közösen egy igen szimpatikus orvos házaspár Middelburg melletti tanyáján. Ők napközben dolgukat végezték, de minden este éjszakába nyúlóan füstifecskéket fogtunk be és gyűrűztünk a környék nádasaiban. Zephné és Herman Bernitz alakja azóta is élénken megmaradt bennem, mint két lelkes, nagy hozzáértésű madarászé, akik a gyűrűzést és a madarak kutatását őszinte lelkesedésből végzik.

Herman and Dankie squatting  - same spot, a bit further away to show treeA középen látható mopane-fán (Mopane colophospermum) pihent Cingár, innen esett le a sasadó a földre

Halványan arra is emlékeztem hogy meséltek egy Krüger Nemzeti Parkban levő farmról, amelyet gyakran látogatnak. Így, 10 napra Cingár adójának gyanús viselkedésétől, levelet írtam nekik, segítségüket kérve. A válasz még aznap érkezett: igen, az a bizonyos farm 38 km-re van az adó feltételezett helyétől és máris intézkednek hogy engedélyt kaphassanak az amúgy turistáktól elzárt hely megközelítéséhez. Lemondták péntek délutánra bejegyzett betegeiket, hogy minél előbb indulhassanak. Az éjszakát már a nemzeti park határa mellett töltötték, szállásuk környékén hajnalig hallhatták az oroszlánok üvöltését.

Dankie Sithole at the position where the PTT was foundDankie Sithole vadőr Cingár megtalált jeladójával

Másnap találkoztak a terület vezető vadőrével (Richard Sowry), aki kíséretül egy vadőrt bocsátott rendelkezésükre. A turisták által is járt utakat elhagyva, autóval 1 km-re tudták megközelíteni az adó helyét. Közben a terepjárónak kerülgetnie kellett néhány kiszáradófélben levő sáros dagonyát. Útközben több antilop-fajt, egy 150 fős kafferbivaly csordát és egy magányos elefántbikát is láttak. Az autót elhagyva gyalog indultak tovább, Dankie Sithole vadőr fedezésével. Készenlétben tartott R1-es automata puskáját általában a vadorzók elleni védekezésben kell használnia.

Innen átadom a szót Zephné Bernitz-nek, aki részletes levelében így számolt be az adó megtalálásának pillanatairól:

“We covered the 980 m on foot to the GPS postition of the PPT fairly easily, as the terrain was flat and the bush was not too dense as most of it was the vegetation type called Mopane Veldt. The site was near a large natural pan so the whole area was criss-crossed with many game tracks. Once my GPS had beeped to say postition reached, it was obvious that the PPT would have to be searched for. We started walking in a  grid covering approximately 20x 20 m, and found the PPT on the third sweep.”

Walking back to vehicleDankie Sithole a fegyveres vadőr és Herman Bernitz a megkerült adóval

A helyszíni szemle igazolta addigi feltételezésünket (Herman Bernitz egyébként kriminalisztikai szakértő is, nyomozókat oktat a Pretoria-i egyetemen, így kiválóan tud apró jelekből olvasni): Cingár a mopane-fa egyik ágán ülve szabadult meg adójától, de ő maga nem pusztult el, hanem sértetlenül továbbrepült.

Cingar_adoja_20110226_Kruger_26022011055A sikeres akcióról azonnal MMS-ben tudósítottak bennünket: a mobiltelefonnal készült fotón láthattuk is a Cingár pihenőhelyéül szolgáló jellegzetes Krüger Nemzeti Parki tájat és a megtalált adót az autó szélvédője alatt

Az adó időközben ugyancsak levegőben, de gépmadár gyomrában hazaérkezett, reméljük idén ismét egy sas hátán utazhat újból Afrikába. Adél adója után így ez már a második sasadó amelyiket egy másik kontinensről sikerült visszaszereznünk.

A Milvus Csoport nevében is szeretnénk megköszönni Zephné és Herman Bernitznek az adó megtalálásban és visszaszerzésében nyújtott önzetlen és lelkes segítségét!

2011. március 22., kedd

Benjamin átrepülte a Szuezi-csatornát, Arthur pedig az Egyenlítőt

Benjamin a legutolsó bejegyzésem óta, 2011 március 7-19 között négy ország (Etiópia, Eritrea, Szudán, Egyiptom) fölött 2980 km-t repülve haladt északi irányba (az elmúlt időszak napi átlaga így 229 km volt).

A leggyorsabb erdélyi békászó sasunk 2011 március 8-án 7-10 óra között repülte át a szudáni-etiópiai határt, március 10-én 13 órakor pedig már Eritreában volt. Március 14-én ért Egyiptom területére. A Nílus keleti partja mentén haladva 5 nap alatt elérte a Szuezi-csatornát, amelyet március 19-én repült át 7-10 óra között 29 km/h-ás sebességgel, 355 m magasságban.

Benjamin így kontinenst váltott, mostmár Ázsiában van. 2010 október 4-én lépett Afrika területére, összesen 167 napot töltött a fekete kontinensen. Légvonalban már csak 1903 km választja el tavalyi fészkétől. Február 14-én elkezdődött tavaszi vonulása óta eddig 7032 km-t tett meg.

Benjamin_20110307-19A Benjamin által 12 nap alatt megtett út (piros vonal - 2011.03.07-10 - 1086 km, zöld - 2011.03.10-13 - 714 km, kék - 2011.03.13-19 - 1180 km)

Benjamin fia, Béni 2011 március 7-19 között 746 km repült, elhagyta Zambiát és jelenleg Tanzániában van ahol az elmúlt négy nap alatt megállás nélkül esett az eső. Március 7-10 között Malawi-ba is átrepült, ebben az országban még egyik sasunk sem járt. Béni ezután, március 10-13 között valószínűleg nagyrészt táplálkozással töltötte az időt és három nap alatt csak 80 km-t tett meg. Március 16-án indult el határozottan északi irányba. Légvonalban kb. 4150 km-re van az apjától.

Beni_20110307-19A Béni által 12 nap alatt megtett út (piros vonal - 2011.03.07-10 - 202 km, zöld - 2011.03.10-16 - 309 km, kék - 2011.03.16-19 - 235 km)

Arthur 2011 március 8-20 között 2216 km repült, a napi átlaga 185 km volt. Zambiából, Tanzánia és Rwanda érintésével érkezett meg Ugandába és jelenleg a szudáni határ közelében van. Március 14-én 7-10 óra között repülte át az Egyenlítőt.

Arthur_20110308-20Az Arthur által 12 nap alatt megtett út (piros vonal - 2011.03.08-11 - 732 km, zöld - 2011.03.11-14 - 917 km, kék - 2011.03.14-20 - 567 km)

Közben megérkezett Erdélybe Cingár elvesztett műholdas jeladója, ennek a megkerülési történetéről Szabó D. Zoltán fog beszámolni csütörtökön egy a helyszínen - a Krüger nemzeti parkban - készített fotókkal kísért újabb Sasnaplós bejegyzésben.

2011. március 8., kedd

Benjamin átrepülte az Egyenlítőt, megérkezett Szudánba és közben elkészült Arthur új fészke is

Benjamin az elmúlt héten újabb 1553 km-nyit közeledett Szeben megyei fészkéhez (2011.03.01/10 óra - 03.04./13 óra között 849 km-t tett meg, 2011.03.04/13 óra - 03.07./13 óra között pedig 704 km-t). Átlagban tehát napi ~222 km-t repült. Az Egyenlítőt március 2-án repülte át 10-13 óra között (ősszel pedig, 2010 október 20-án, 4-7 óra között).
Az őszi és tavaszi vonulási útja nagy mértékben megegyezik: az elmúlt tíz nap alatt a kettő között mindössze 4-64 km-es eltérések vannak.
Benjamin tegnapelőtt, március 6-án újra három országban járt: 10 órakor még Ugandában volt, 13 órakor Kenyában és délután 16 órakor már Szudánban pihent.

Uganda_panoramioBenjamin március 6-án ezen a tájon vonult keresztül (a vonulási út mellett készült fotó; forrás Panoramio)

20110301-07_BenjaminBenjamin 2011 március 1-7 között megtett útvonala (piros: III.1-4, zöld, III.4-7)

Béni, Benjamin fia 2011 február 27 és március 7 között 907 km-t repült (2011.02.27/10 óra - 03.04./10 óra között 573 km-t tett meg, 2011.03.04/10 óra - 03.07./13 óra között pedig 334 km-t). Jelenleg Zambiában tartózkodik és kb. 1060 km-re van délebbre az apjától. Lassaban vonul, átlagban napi 101 km-t repült az elmúlt kilenc nap alatt. Az ő esetében az az érdekes, hogy úgy tűnik, hogy más úton fog észak fele vándorolni: nem a szokatlan és a szakirodalomból eddig nem ismert, a Kongói D.K. keresztül történő őszi vonulási útján, hanem a "klasszikus" békászósas vonulási útvonalon.

20110304-07_BeniBéni 2011 március 4-7 között megtett 334 km-es útvonala (piros vonal)

Arthur a Kongói D.K. köztársaságban tartózkodik. 2011 február 28 - március 5 között egy mindössze 12x13.5 km-es területen mozgott (mindössze 35.6 km-nyit). Arthur fészke az őszi viharok során leesett, ezért a Milvus Csoport tagjai (Daróczi Szilárd, Hegyeli Zsolt, Sos Tibor, Zeitz Róbert) új és reméljük Arthurnak is tetsző és megfelelő fészket szerelt fel a régi helyére.

Feszekrakas0Arthur új fészkének a fémváza

Feszekrakas1Fészekrakás :)

Feszekrakas2Kész a fészek!

Feszekrakas3Arthur új fészke: jobb mint a régi fészek!

Tavaszi vonulási híres ráadás: a műholdas adóval felszerelt német gólyák közül Leopold és Albert von Lotto megérkezett III.4-én a Sinai-félszigetre és nagyon gyorsan halad északi irányba a jelenleg Tanzániában tartózkodó Louis Henri .

2011. március 1., kedd

Benjamin beérte Apajt, a magyar műholdas jeladós fehér gólyát

Benjamin tegnap és tegnapelőtt (2011 február 27-28) újabb 525 km-t repült északi irányba és a Rukwa tavat elhagyva halad Tanzániában, a Tangyanyika-tó keleti partja mentén Uganda irányába. Utoljára 2010 október 24-én járt erre.

Szintén Tanzániában telel - vagy afrikai perspektívából talán inkább nyaral - Apaj a majd egyéves magyar fehér gólyafióka, akit szintén műholdas jeladóval láttak el. Benjamin utólérte Apajt, gyakorlatilag ugyanazon a szélességi körön tartózkodik mint a magyar gólyafióka február 27-én. A magyar-magyar műholdas madártalálkozó azonban úgy néz ki az idén elmarad, mert Apaj kb. 625 km-re keletebbre tartózkodik, nem messze Kibaya helységtől.

Benjamin_Apaj_20110228

A Benjamin által az elmúlt két nap (2011 február 27-28) alatt megtett útszakasz (piros vonal). (Apaj február 27-i helyzetét a gólyásikon jelzi, a piros háromszögek pedig Benjamin 2010-es őszi vonulásának a koordinátái)

Benjamin előtt német műholdas jeladós “gólyaflotta” repül Európa felé: Michael Észak-Szudánban elérte a Nílust, Albert von Lotto Luxor mellett éjszakázott Egyiptomban és szintén ebben az országban van Leopold is.

Mit tehet az ember, ha kint a március elseje ellenére is borús, havas, hideg idő van mint azt, hogy megpróbálja például megbecsülni Benjamin hazaérkezési időpontját, ezzel is igyekezve meggyorsítani a tavasz jöttét. Figyelembe véve az őszi adatokat Benjamin a szudáni határig 7 nap alatt érhet el, Szudán és Egyiptom átrepüléséhez kb. 9, illetve 5 napra van szüksége, ezután még 4 napot kell repülnie Törökországig és 5 nap alatt érhet el a Boszporuszig, tehát március 30-a környékén már Európában lehet. Innen még 5-10 napnyi út van a fészkéig, szóval ha a mostani, illetve az őszi ütemet be tudja tartani akkor valamikor április 5-10 körül kellene megérkezzen. Természetesen a rossz időjárás sokszor napokra lelassíthatja a tavaszi vonulást: ez történt az idén pl. Michaellal a német műholdas jeladós gólyával aki az északi irányú szelek miatt csak araszolgatva (20-80 km/nap) tudott haladni Szudánban (normális körülmények között a sivatagok fölött akár napi 400 km-ket is repülnek a vonuló madarak).

Béni is halad északra ő az elmúlt két nap alatt 333 km-t repült, most Zambiában van kb. 1000 km-re délre apjától, Benjamintól.

Beni_20110226-28Béni 333 km-t repült két nap alatt északi irányba

Arthur egyelőre jól érzi magát a Kongói D.K-ban, a nagy kezdeti “lelkesedés”, korai elindulás ellenére mostanában aránylag keveset mozog, valószínűleg táplálkozással, pihenéssel tölti az időt.
Cingár megszabadult a “hátizsákjától” - de erről majd részletesebben egy következő bejegyzésben lesz szó - addig csak annyit róla, hogy biztosan nem pusztult el és, hogy a műholdas jeladója is megkerült :)

(az online vonulási térkép a madarak biztonságát szem előtt tartva csak később fog frissülni!)